Szeretem a dolgokat ésszerűen, a józan ész szabályai szerint, logikusan átgondolni.
Ha az EU-s tagságot nézzük, vannak negatívumai és pozitívumai. Európa kb. 1500 éve vágyik integrációra, annak kétségtelen előnyeivel, és nem kétséges, hogy előbb-utóbb be fog következni, még akkor is, ha a jelenlegi EU valamilyen oknál fogva széthull. Mert ez a lehetőség is fennáll, bár a II. világháború előtti szétforgácsoltság már akkor sem jönne vissza.
Én 2004 előtt határozottan az EU-tagság mellett voltam, de az eltelt 7 év tapasztalataiból okulva most támogatnám az EU-ból való kilépést, ha nem változnak a jelenlegi viszonyok. A mostani feltételek mellett ugyanis nem érdemes tagnak lenni, országunk fokozatosan csúszik le a lejtőn, a képzett munkaerő kivándorol, és nem telik el 10 év, az egész ország tönkre fog menni. Menthetetlenül.
Az, hogy miért nem működik jól az EU, annak több oka van, ebbe itt nem megyek bele; talán majd egy másik blogbejegyzésben.
Én a bajok egyik forrásának a bürokratizmus elburjánzását látom, és - lehet engem leantiszemitázni - az sem jó, hogy az EU intézményeit megszállták a zsidók, akik köztudottan érzéketlenek a nemzeti szuverenitás iránt, és az alapvető európai értékeket, elsősorban a kereszténységet testületileg soha nem tudták elfogadni. Európából egy kozmopolita, liberális fogyasztói társadalmat akarnak csinálni, amelyet ők kézileg vezérelnek, és amely Izrael hátországaként működik a iszlám ellenséggel szembeni harcban. Ez a stratégia működhetett a keresztes háborúk idején, 900-700 éve, de ma már Európának nincs erre késztetése. Nem mintha az iszlám agresszivitása nem érdemelné ki ezt, de a konfliktusok megoldásának vannak békés nemzetközi eszközei (pl. az ENSZ). Mégiscsak fejlődött a világ annyi évszázad alatt.
A bajok másik fő forrása, hogy azok az európai politikusok, akik a saját nemzetüknek elkötelezettek, azok tényleg csak az önös érdekek mentén tudnak gondolkodni. Minden tag saját magának akar kilobbizni forrásokat, tisztségeket, támogatásokat. Hát ez így nem müxik! Ezzel szemben helyezném én a középkorban és újkorban létező európai establishmentet. Igen, igen, azokat a lesajnált monarchiákat. Ezek a dinasztiák úgy voltak kozmopoliták, hogy közben nem voltak zsidók. Tyű, a mindenit! Európa minden uralkodói háza keresztény volt. A királyok és hercegek egymás közt házasodtak, egymás udvarában folyamatos volt az ismertek és tapasztalatok cseréje. Az egésznek a latin adott egységes nyelvi keretet. A zsidók persze egy idő után uralkodó szerepet kaparintottak meg a pénzügyi életben, és erre támaszkodva aztán apránkint sikerült megutáltatniuk a monarchia intézményét az emberekkel, akiket forradalmakra bujtottak fel. Addig-addig mozgolódtak, amíg a legtöbb európai ország politikai vezetésében is (nem beszélve a médiáról, tudományos életről stb.) döntő szerepkörbe jutottak.
Milyen érdekes is ez a történelem. Amit lent leírtam, annak egy részeleme a szemünk előtt zajlott le a Gorbacsov utáni Oroszországban. Jelcin emberi gyengeségeit kihasználva ugyanis ott is megpróbálták magukhoz ragadni a hatalmat, és e célból Hordokovszkijtól elkezdve Berezovszkijon át Abramovicsig mindenki mindent beleadott (persze a háttérből, külföldrol kaptak segítséget - ha értitek mire gondolok), de ezt végül a volt KGB-sek köré szerveződött Putyin-csoport meghiúsította. Ezért csücsül most Hodorkovszkij a dutyiban, ugyebár.
Na szóval, a fentiek a mai történelmünknek egy érdekes vetületét mutatják be, mogyoróhéjban. (Remélem, nem vagy mogyoróvaj-allergiás...)
Továbbfűzve gondolataim fonalát, ejtek egy huszárvágást az antiszemitizmus vádján is: minden hibánkat azért nem kenhetjük a zsidókra, volt itt bőven elég tévedés és kártevés nélkülük is, sőt, bevetek egy svédcsavart is: olyan zsidók is voltak, akik építő, pozitív szerepet játszottak ebben az egész folyamatban. Ha nagyon politikailag korrekt akarnék lenni, akkor a fentieket sterilen is tálalhatnám, mondván, hogy mindenért a komprádorok, az üzérek, az erkölcsi nevelést otthon nem kapottak a felelősek.
