Ünnepnap van ma, egy régi korszak lezárásának és egy új élet kezdetének a napja. Végre lezárul Magyarország történelmének egy sötét korszaka, egy olyan időszak, amikor a pitiáner bűnözők és a nagystílű maffiózók tomboltak, szipolyozták az országot, rabolták el a dolgozó, adófizető állampolgárok munkájának gyümölcseit. Mint minden kezdet, újrakezdés ez is nehéz lesz, ne számítson senki gyors győzelemre. Az már most is előre látható, hogy mint korábban kétszer is (1990-1994 és 1998-2002 között) a nemzetünkön élősködő réteg a gazdaságba, médiába, önkormányzatokba fogja átmenteni, konzerválni magát, hogy új erőre kapjon. A vecsési számlagyárak valószínűleg megint be lesznek üzemelve, a balliberális médiában megint rázendítenek a hivatásos rettegők és vészmadarak, de mindezek ellenére folytatni kell az elkezdett munkát. Nem meggondolatlanul, nem elhamarkodva, hanem megfontoltan, mindent átgondolva, világos stratégiák mentén. Sok mindent fel lehet építeni, de sok mindent le is lehet rombolni; nagyok a kockázatok, de kecsegtetők a várható eredmények is. Józan magyar paraszti észre, kíméletlen, kristálytiszta logikára és erkölcsre van szükség. Ezt a harcot nem hadvezérek, hanem szürke kis közlegények vívják. Nem önjelölt hadnagyokra, hanem szakértő harcosokra van szükség. Nem számít, hogy ki rúgja be a labdát, csak a gól számít. Nincs „mindent vagy semmit” - kompromisszumok és megbecsült részsikerek vannak, akár apró kudarcokkal is. Nem öncélúan, nem önzően, hanem tudva azt, hogy az emberiség javát szolgálja, ha minden nép békében, szabadságban, tisztességben, a fejlődést szolgáló munka megbecsülése és a bűnözés elutasítása szellemében él és tevékenykedik.