HTML

Kara kán Őskolája

A blog minden bejegyzésére és a kommentárokra is a „Creative commons Attribution + ShareAlike (by-sa)” licenc vonatkozik. Magyarul: ha felhasználod az itt közölteket, add meg a szerző nevét, és ne módosítsd a tartalmat. Egyébként és amúgy, azt kívánom, hogy aki képtelen a kulturált vitára, romoljon el a számítógépe, csapjon a villám az egerébe és a billentyűzetébe, legyen rövidzárlatos az érintőképernyője, vele pedig történjen az, amit most nem fogok leírni...

Friss topikok

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Pontosan 500 éve, 1514 május közepén

2014.03.05. 20:45 Kara kán

Pontosan 500 éve, 1514-ben Dózsa György, a székely parasztvezér és emberei úgy döntöttek, hogy a szemét, aljas, gonosz törökök/muszlimok helyett a magyar nemesek, földesurak ellen indítanak keresztes háborút.

Ezt meg kellene ünnepelnie a mai magyar kormánynak is, tisztelt honfitársaim!
Vagy Dózsa örökségét nem vállalja a Fidesz?
Nem lesz semmilyen szoboravatás?
Több helyen leírtam az ukrajnai események kapcsán - és ezzel nem vádolom a jelenlegi kormányt -: mindenféle nacionalista uszításnak egyetlen célja van, a figyelemelterelés.

Figyelemelterelés arról a kizsákmányolásról, amely minden országban létezik. A magyarnak is legnagyobb ellensége nem a román, a szlovák, vagy más, hanem a magyar! Mert minek lehet nevezni azt az újgazdagot, aki minimálbéren, vagy afelett kevéssel dolgoztatja alkalmazottait, mialatt neki több háza, nyaralója, kocsija is van, és déltengeri szigeteken nyaral? De újabban már nem is kell alkalmazottakat felvenni, ha bankban fialtatja pénzét. Így a kizsákmányolás akár láthatatlanná, megfoghatatlanná tehető. De nem különb az a politikus sem, aki lényegében az újgazdag réteg kiszolgálója, és a vagyoni különbségek fenntartásában érdekelt, mert neki is csurran-csöppen valami.
Miféle demokrácia az, ahol egyeseknek 2-3, sőt több lakásuk van, és rengeteg embernek nincs saját lakása évtizedek munkája után sem, vagy a devizahitel adósrabszolgaságában sínylődik?
Vagy: tudtad-e, hogy Magyarország külföldi adósságát teljes mértékben fedezné az 1990 után külföldre menekített vagyon? Kb. 200 milliárd dollárról van szó, amelyet a magyar néptől újgazdagjaink kiloptak az országból. Ukrajna esetében is most derült ki, hogy 2000 óta 70 milliárd dollárt loptak ki onnan az oligarchák. Ott is ez kb. megfelel az államadósságnak.
Tehát, még egyszer, a nacionalista uszítás egyetlen célja elterelni a figyelmet ezekről az égbekiáltó igazságtalanságokról és rablásokról, hogy a magyar szerencsétlen elnyomott ember ne saját vérszívói ellen forduljon, hanem az ugyanolyan szerencsétlen ukrán, román, szlovák, szerb stb. ellen. Marxnak és Engelsnek ebben igaza volt. 

4 komment

Címkék: kizsákmányolás 1514 Marx parasztfelkelés Dózsa György

Lakás bérbeadásának, illetve bérlésének titkai

2013.08.08. 12:02 Kara kán

Ha lakást adsz ki bérbe, adóznod kell utána, egyébként kapsz a fejedre az APEH, izé NAV-tól.

Ha megtalálnak, márpedig előbb-utóbb megtalálnak.

Nem mindegy azonban, hogy mennyi adót perkálsz be az államkasszába. Szögezzük le előre: a befizetendő adó mindig több, mint amennyit jó szívvel befizetnél.

A lakást bérbeadó magánszemély az 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról rendelkezéseinek megfelelően adózik. Ki lehet váltani adószámot, és akkor számlát tud adni a bérbeadó. Ez ajánlott, mert sok minden egyszerűsödik. Ha nincs adószám, akkor is kell valamilyen írásos bizonylatot adni a bérleti díj átvételéről, amelynek tartalma gyakorlatilag megegyezik a számla tartalmával.

De térjünk vissza az adózáshoz!

Adózni kétféleképpen lehet:

  1. átalányadózással,
  2. tételes költségelszámolás alapján.

Átalányadózás esetén a bevétel 10%-a számít költségnek, a fennmaradó 90% után kell fizetni a 16%-os adót. Feltéve, hogy a bevétel 1 millió ft alatt van, mert afölött a teljes bevételre 14%-os egészségügyi hozzájárulást kell fizetni! Átalányadózást akkor érdemes választani, ha a költségek alacsonyak, vagyis soha.

Társasháznál, a közös költség önmagában több szokott lenni, mint a bérleti díj 10%-a. Ajánlott, hogy a közös költséget a tulajdonos fizesse, ugyanis a társasház közös képviselője jogszerűen nem köteles számlát adni a bevételezett közös költségről, így azt a bérbevevő bajosan fogja tudni elszámolni. (Ha átutalással fizetett, akkor a bankszámlakivonat szolgálhat bizonylatként.) Emellett, a közös költség nem olyan, mint a gáz- vagy villanyszolgáltatás, amelyet - és ez az ajánlott! - át lehet íratni a bérlő nevére. Aztán, ha úgy költözik el a bérlő, hogy hátraléka van, azt viszi magával.

A tételes költségelszámolásnak megvan az a bája, hogy a költségeket szépen fel lehet számítani, de ehhez nyilvántartást kell vezetni a bevételekről és a kiadásokról. Én pénztárkönyv vezetését ajánlom.

Mit lehet elszámolni költségként?

Minden olyan kiadást, amely szorosan kapcsolódik a bérbeadott lakáshoz, például:

  • gázkazán éves karbantartása (ezért a szerelők kb. 15 ezer ft-ot szoktak kérni),
  • esetleges lakásfelújítás, WC-tartály, szerelvények stb. beszerzésének, illetve javításának és karbantartásának költségei (számlával alátámasztva),
  • a bérbeadott lakás havi meglátogatásának útiköltsége. Tömegközlekedés használata esetén a bérletről vagy a megvásárolt jegytömbökről névre szóló számlát kell kérni, saját személygépkocsi használata esetén útnyilvántartást kell vezetni. Nem kell ez utóbbitól megijedni, mert egyszerű, mint a szorzótábla. A fent idézett Szja-tv. pontos útmutatást ad erről is. Olyanokat kell írni szép táblázatban, mint:
Utazás időpontja Utazás célja Felkeresett üzleti partner Megtett kilométerek száma Üzemanyag-költség (ft) Norma-költség (ft/km) Költség
2012.01.02 Bérleti díj rendezése XY bérlő 5,4 410,00 9 239

Most jön a meglepi, amit sok (buta) könyvelő sem tud!

  • a lakás beszerzéskori értékének 2%-át évente értékcsökkenési leírás címén költségként el lehet számolni. Mennyi piculát jelent ez? Ha a lakás beszerzéskori értéke (amelyet természetesen adás-vételi szerződés másolatával stb. igazolni kell, sőt Tárgyi eszköz-nyilvántartást is kell vezetni, de az is pofonegyszerű) 8 millió ft volt, akkor évente 160.000, havonta 13.333 ft számolható el költségként (és általában csak ezzel a tétellel meghaladtuk az átalányadózásnál felszámítható 10%-ot!). Így néz ki a Tárgyi eszköz-nyilvántartás:
Sz. A tárgyi eszköz, a nem anyagi javak megnevezése Gép, berendezés esetén a gyártó vállalat neve, a gyártás éve, a gyártási szám A használatbavétel (üzembe helyezés) időpontja Az elidegenítés vagy (a selejtezési jegyzőkönyvnek megfelelően) a kiselejtezés, a megsemmisülés időpontja Az értékcsökkenési leírás kulcsa (%) Az értékcsökkenés kiszámításának alapja Az értékcsökkenés kiszámításának módosult alapja Az előző évek értékcsökkenésének halmozott összege Az adóévben költségként érvényesíthető értékcsökkenés összege Az értékcsökkenés összegének figyelembevételével számított nettó érték A kisvállalkozói kedvezmény igénybevételének adóéve és összege
1 50 nm-es lakás a Kukutyin utca 12-es szám alatt   2000.12.31 (…) 2,0 8 000 000   0     0

A bérleti díjat és rezsiköltségek egy részét az egyéni vállalkozó, vagy cég költségként elszámolhatja. Mennyi az egy rész? Ha ott is lakik, akkor 50% szokott lenni. Ha csak a gazdasági tevékenységet szolgálja, akkor 100%. Ez ilyen egyszerű. Magánszemély esetében kicsit bonyolultabb a helyzet, de szerintem ott is megoldható, ha azért bérled a lakást, mert más településen dolgozol, mint ahol az állandó lakhelyed van. Ezzel kapcsolatban kérd ki egy jól felkészült könyvelő vagy adószakértő tanácsát, de a legjobb, ha hivatalos állásfoglalást kérsz az APECH.. izé... a NAV-tól. 30 napon belül kötelesek ingyen válaszolni.

Jó tanácsok voltak?

Köszönd meg, és használd őket egészséggel!

*****************************************************************

További olvasnivaló:

Szólj hozzá!

Címkék: ingatlan adózás bérbeadás bérlés bérlemény

Köteles-e számlát adni a társasház a befizetett közös költségről?

2013.07.18. 11:58 Kara kán

A válasz röviden: nem.

Részletesen:

_____________________________________________________

Tisztelt Adóhivatal!

 A következő problémával kapcsolatban kérem az Önök állásfoglalását:

 A társasház, amelyben lakom - de más társasházak közös képviselőire is vonatkozik ez -, a befizetett közös költségekről (ami havonta több ezer Ft.) nem hajlandó számlát adni.

 A víz, villany, gáz, kábeltévé stb. után a fogyasztó számlát kap, nem értem, hogy a közös költség után miért nem kapunk számlát. A közös képviselő legfeljebb nyugtát hajlandó adni, és negyedévente, vagy más időközönként esetleg küld egy listát a befizetésekről, és esetleges hátralékokról.

 Válaszukat (amelyet lehetőleg e-mailben kérek) előre is köszönöm!

 Tisztelettel:

Kara kán.

 _____________________________________________________

A hivatalos válasz

 

Feladó: ugyfelszolgalat@cc.apeh.hu

Tisztelt Ügyfelünk!

 A tulajdonostársak közössége és a közösség tagjai között nem történik szolgáltatásnyújtás a közös tulajdon fenntartása során közösen igénybevett víz-, villany-, szemétszállítás stb. szolgáltatások ellenértékének a tulajdonostársak közötti megosztása miatt.

 A társasház (közös képviselő) nem számlázhatja ki a közös költséget az ingatlan tulajdonosok felé.

 A közös költség befizetésének alapbizonylata a közgyűlési határozat, a befizetés könyvelésének konkrét bizonylata:

  1. az átutalási megbízás,
  2. csekken történő fizetésnél a csekk, illetve
  3. a házipénztárba készpénzzel történő fizetésnél a bevételi pénztárbizonylat.

 A társasház nevére érkező számlák szerinti beszerzéseket, költségeket a társasháznál számolják el, azok fedezetét a közgyűlésen elfogadott költségvetésben kellett megtervezni, azokat továbbszámlázni nem kell (nem is lehet) a tulajdonosoknak, mivel a közös költségként befizetett összegekkel azok terheit ők már megfizették.

 Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.

 Tisztelettel:

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal

Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság

Tájékoztatási Főosztály

_______________________________________________________________

Ez az állásfoglalás 2008-ban született.

Szólj hozzá!

Címkék: adózás számlázás közös költség

Román politikai cirkusz

2012.10.19. 18:47 Kara kán

A magyar politikai élet sem mentes lejárató kampányoktól, botrányoktól és cirkuszoktól, de ami Romániában most megy, az egy kicsit túllépi a nálunk megszokott normákat.

Az ottani ún. szélsőjobboldal vezére Corneliu Vadim Tudor körül gyűrűznek most a botrány hullámai. A magát vátesznek képzelő magyarfalót egyik volt barátnője támadta meg a Can-Can TV csatornán. A tetoválásokkal teletűzdelt és gyors beszélőkével megáldott celeb Oana Zăvoranu szerint a pártvezér (cigány) boszorkány(ok) segítségét kérte politikai karrierjének sikere érdekében, emellett mindkét kabátzsebében 3 tojást hord, hogy azzal tartsa távol magától a rontást. Azt, hogy CV Tudor boszorkányok segítségét kérte állítólag a mobiltelefonján készített hangfelvételekkel tudja igazolni (az egyik boszorkány mesélt neki erről). Oanát CV Tudor régi munkatársa, Cezar Marin és egy másik celeb, Mariana Moculescu segíti.

CV Tudor válasza a szerinte semmirekellő nőszemélynek:„Hé, kislány, bolond vagy? Milyen felvételeid vannak; a torkodon fogom lenyomni őket. Vot nekem bármilyen intim kapcsolatom veled, vagy a "tiszteletreméltó" anyukáddal?”. Továbbá: „Ha rám emelik a disznóorrukat, fejbe verem őket. Ő is, és az anyja is munkanélküli, két parazita. Két cigányasszony, akik egy sírhelyen veszekednek”.

A csörtéből nem hiányoztak egyéb övön aluli ütések sem: CV Tudor egész egyszerűen kurvának nevezte az őt vádoló celebeket, akik szerint a pártvezér impotens, a nadrágjában semmi nincs.

A hazai Political Capital nemrég arról írt, hogy nevetségessé kell tenni a szélsőjobboldalt. Románia úgy látszik ezen a téren (is) előttünk jár.

Videók itt is (románul).

 

komment

Címkék: botrány szélsőjobb celebek Románia

A BBC lerántja a leplet a cigány maffiáról

2012.08.06. 16:34 Kara kán

Ezt a videót a Youtube-on találtam, de több más helyen is megnézhető, illetve letölthető.

A BBC honlapján is fent van, de csak angolul. Magyar és más feliratokat itt lehet letölteni.

Nagyon tanulságos kb. 1 órás dokumentumfilm, amelyet Liviu Tipuriţă (Romániából elszármazott cigány értelmiségi) rendezett, és IMDB adatlapja itt olvasható.

 

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: maffia bűnözés cigányok Románia

Egyablakos rendszerek

2012.08.04. 18:31 Kara kán

Az egyablakos rendszer előnyeiről szeretnék írni ebben a bejegyzésben, de igazából a probléma lényege az, hogy mennyire bürokratikus egy társadalom, mennyi időt rabolnak el életünkből az ügyintézések.

Két, egymással ellentétes irányba ható törekvésről van szó:

1. Jogos az igény arra, hogy a személyek, vállalkozások, szervezetek és intézmények megalakulásuk és működésük során betartsák azokat a jogszabályokat, amelyek célja a közjó és a vele összeegyeztethető egyéni jó szolgálata és védelme. A társadalom mindenféle jogszabályokkal próbálja szabályozni az őket alkotó elemek működését. Gyakran hallani olyanról, hogy a rengeteg már meglévő jogszabály mellé újabbak kellenek vagy a régieket módosítani kell. Jó példa erre a színes- és más használt fémek begyűjtését szabályozó jogszabályok. Még mindig nem kielégítően szabályozzák ezt a területet, még mindig sok a visszaélés lehetősége. Ilyenkor, új normák, regisztrációs kötelezettségek lépnek életbe. Más szóval, bonyolódik az ügymenet.

2. A bürokráciára tehát szükség van, de a túlburjánzó bürokrácia csak károkat okoz, mert amellett, hogy lelassítja az ügyintézést, arra ösztönöz embereket, hogy ahol lehet inkább illegálisan oldják meg a felmerülő problémáikat. A cél tehát az, hogy a megfelelő szabályozottság és nyomon követhetőség mellett egyszerűek legyenek az eljárások, minél több bonyolult ügy intézése legyen megvalósítható egyablakos rendszer keretében. Az állam (és az EU) részéről megvan erre a hajlandóság, és reméljük, hogy a jövőben sikerül újabb pozitív lépéseket tenni ebbe az irányba. 

Az állampolgárok életének könnyebbé tétele megnyilvánulhat olyan szabályozások elfogadásában is, amelyek a piacokat, sőt a gyártást utasítják valamire. Ismerjük, hogy például a mobiltelefongyártók  mennyi különböző töltőt találtak ki termékeikhez. A baj nem is magával a töltővel, hanem annak csatlakozójával volt. Az EU eljutott oda, hogy a mikro-USB csatlakozót tette kötelezővé minden gyártó számára.

Az Integrált Kormányzati Ügyfélszolgálat teljes kiépülése és működésbe lépése 2013. január 1-től nagy csapás lesz az állami bürokrácia számára. Még sok ilyen győzelemre van szükség!

A kérdés az, hogy a liberális körökben - és nem csak - sokat szidott jobboldali kormány eme ténykedését követi-e a piac, a versenyszféra?

Ugyanis, az egyablakos ügyintézésnek, bármennyire furcsa, van létjogosultsága ez utóbbiban is. Van már erre működő példa: a biztosítási alkuszok kiválóan közvetítenek a fogyasztók és a különböző biztosításokat (például, kötelező gépjármű felelősségbiztosítást) ajánló rengeteg biztosítótársaság között. Talán sikerül előrelépniük a jövőben az önkéntes egészségügyi és nyugdíjbiztosítások terén is...

Van azonban egy olyan terület, ahol már most lehetőség lenne a fogyasztók életének megkönnyítésére: a közüzemi szolgáltatókhoz kapcsolódó ügyintézés. Én a közüzemi szolgáltatásokhoz a következőket sorolom:

1. víz

2. villany

3. gáz

4. fűtés

5. hulladék elszállítása és szennycsatorna-hálózat működtetése

6. telefon

7. internet (vezetékes és vezeték nélküli)

8. kábeltévé

Nyolc szolgáltatásról van tehát szó, amelyet 4-8 szolgáltató szokott nyújtani. Ezekkel a szolgáltatókkal a mindennapi élet során ritkán van dolgunk. Ha minden rendesen működik, általában havonta egyszer kell befizetni a számlákat, és csoportos beszedési megbízással ez pofonegyszerűen megoldható. Régebben is volt egyszerűsítés: a számlákat a Díjbeszedőnek kellett kifizetni. Sajnos a szolgáltatók sorra kiléptek a Díjbeszedő rendszeréből, sajnálták azt a pár forintot, amit a díjbeszedőnek kellett fizetni a szolgáltatásaiért, és ezzel bonyolultabbá tették a fogyasztók életét. A Díjbeszedő egyébként még működik, bár csak árnyéka egykori önmagának.

Probléma akkor van, amikor költözni kell. Ilyenkor egy hetet is igénybe vesz a régi helyről való kijelentkezés, és az új helyre való bejelentkezés (átírások) elintézése. 

Hát nem lenne kényelmes ebben az esetben is az egyablakos ügyintézés? Bizony az lenne, de úgy látszik, hogy nem minden szolgáltatónak érdeke a fogyasztók kényelme. Lássuk a pozitív példákat!

A Fővárosi Gázművek válasza:

Köszönjük a témában megfogalmazott javaslatát. Azon élethelyzetek, amelyeknél az ügyfeleknek rövid időn belül több szolgáltatóval is kapcsolatba kell lépniük, összességében véleményünk szerint is sok időt igénylő, jelentős dokumentációval járó tevékenységek. Magunk részéről mindent megteszünk azért, hogy az átíráshoz, szolgáltatóváltáshoz szükséges folyamatok a legkevesebb dokumentációval és a legkevesebb időráfordítással történhessenek meg, figyelembe véve az ügyfelek érdekeit.

A javasolt megoldásának gyakorlati kérdéseinek megoldásán túl a megvalósítás jelenleg jelentős jogszabályi változásokat igényelne, amely az illetékes minisztériumok hatáskörébe tartozik.

A brókercégek feladata a biztosításoknál lényegesen egyszerűbb, mert az éves elszámolások és fizetések rendszere nem igényel bonyolult együttműködést a szereplők között.

A Fővárosi Vízművek válasza ennél is pozitívabb volt, örültem neki:

Hivatkozással Társaságunkhoz érkezett megkeresésére, az alábbiakról tájékoztatjuk.

 Észrevételét, illetve a közüzemi szolgáltatók által közösen üzemeltetett ügyfélszolgálati irodák kialakítására vonatkozó javaslatát köszönettel fogadtuk.

 Megkeresésére hivatkozva tájékoztatjuk, hogy Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt.-vel valamint más közműszolgáltatókkal együttműködve ügyfélszolgálatunk jelenleg is igényfelmérést végez a közös ügyfélszolgálat kialakítására vonatkozóan.

 Kérjük tájékoztatásunk szíves elfogadását.

Az Elektromos Művek szerintem megkerülte a problémát, mintha más malomban őrölnénk. Bevetették az udvariasság marketingfogásait:

Ön arról tájékoztatta társaságunkat, hogy az elmúlt időszakban kellemetlen tapasztalatai voltak ügyintézésünk időtartamával, minőségével kapcsolatban. Társaságunk rendszeresen felméri ügyfelei igényeit, elégedettségét, mely alapján szolgáltatásait javítja. Így az Ön észrevételeit is figyelembe vesszük.

 Köszönjük türelmét, az okozott kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük. Reméljük, a továbbiakban elégedett lesz szolgáltatásunkkal.

 Örömmel hívjuk fel figyelmét, hogy internetes ügyfélszolgálatunk megújult formában és új menüpontokkal áll fogyasztóink rendelkezésére.

 Az online ügyfélszolgálaton keresztül elindított ügyek intézése egyszerűbb, gyorsabb és kényelmesebb - ajánljuk az Ön szíves figyelmébe is.

 Nézzen be hozzánk most https://ker.elmu.hu. Forduljon hozzánk bizalommal az interneten keresztül is.*

UPC szerint lehetetlent kérünk tőlük:

...az e-mailjében említett szolgáltatók tevékenységének különbségét tekintve, javaslata nem megoldható.

Természetesen megkeresését, ötletét továbbítjuk illetékes osztályunk felé.
Köszönjük együttműködését.

A többi szolgáltató még nem válaszolt.

Ez lenne a kereslet és kínálat törvénye, a hatékonyság, a jól működő kapitalizmus?

Én nem hiszem.

Külön téma lehetne a számlák internetes kezelése és on-line fizetése egységes felületen. Két jól működő példát tudok erre:

- Távszámla.hu

- Díjnet.hu

Ez azt mutatja, hogy a közüzemi szolgáltatókban is van hajlandóság arra, hogy egységes felületen jelenjenek meg a fizető fogyasztók előtt. Kár, hogy ez nem terjed ki az átírásokra is.

***

Részben kapcsolódik ehhez a témához a hiteles fénymásolatok ügye. Manapság egyre többen szeretnék a hiteles fénymásolatokat külföldön felhasználni. Ilyenkor ugye a másolatot hitelesítő közjegyzői záradéknak legtöbbször angol nyelven kell lennie. Magyarországon angol nyelvű hitelesítési záradékot csak olyan közjegyző tehet rá a hiteles másolatra, akinek van angol nyelvvizsgája. Ez egy teljesen felesleges kikötés, hisz a Közjegyzői Kamara küldhet egy sablon szöveget az összes közjegyzőnek, amelybe csak a dátumot kell beírni, majd aláírni, lepecsételni. Akár egy nagyobb méretű pecsétet is lehetne rendszeresíteni erre a célra, és az ügyfeleket nem kellene elküldeni.

Szólj hozzá!

Lassan beteljesülnek jóslataim - 1. Neutrinók

2012.03.27. 19:07 Kara kán

1-est írtam a blogbejegyzésem címe után, mert szerintem sok ilyen lesz még.

Íme a hír:

A távíró, rádió és száloptika után a távközlés következő módja a mindenen áthatoló neutrínókkal valósulhat meg. Az első próba megtörtént.

Én ezt már jóelőre, leánykoromban (Epikuroszként) megjósoltam!

Nem hiszed? Járjunk utána együtt! Íme pl. 2009. dec. 16. 22:48 hozzászólásom (#14):

El ne felejtsem a kedvenc falovamat, amelyet mindig bedobok, ha neutrínókrül van szó:

A neutrínók a nagytávolságú kommunikáció ideális vivőközege lehetnének.

Van még kérdés?

Ja, és még azt is megjósolom most, hogy az engem szapuló szélsőliberális, (kripto)gyurcsányista senkik senkik maradnak, sőt még ennél is lejjebb süllyednek. Mert a politikához is van némi érzékem, ha értitek mire gondolok...

:-D

7 komment

A nagy dózisú C-vitamin bevitel mégsem az ördögtől való?

2012.02.10. 18:53 Kara kán

E C-vitaminnal kapcsolatos index.hu által közölt hír szerint (amely erre az Orthomolecular Medicine News Service által közzé tett tudományos közleményre hivatkozik) a Fukusimai japán atomerőmű katasztrófája utáni mentési munkálatokban résztvevő embereknél a nagy mennyiségben bevitt C-vitaminnal sikerült megakadályozni a rák kialakulását (amelyet a magas sugárdózis okozott volna).

Négy dolgozó a munkaidő alatt folyamatosan intravénásan 25 gramm C-vitamint kapott, és emellett más antioxidánsokat is adtak nekik, és nem jelentek meg náluk kóros elváltozások, szemben másik 3 dolgozóval, akik nem kaptak ilyesmit, és náluk jelentkeztek a bajok, de a C-vitamin és antioxidánsok utólagos (2 hónap múlva) adagolásával sikerült elejét venni a kóros folyamatoknak.

Bevallom, én is írtam fórumokon olyanokat, hogy a szcientológus Dr. Lenkei által ajánlott mega vitaminadagoknak nincs értelme. Ő Szentgyörgyi Albertre, a C-vitamin feltalálójára hivatkozik, aki naponta 8 grammot fogyasztott ebből a vitaminból, de említi Linus Carl Pauling kétszeres Nobel-díjas tudóst is, aki naponta 10-18 grammot evett meg. A magyar Wikipédia az utóbbi tudósról szóló cikkben konkrétan ezt írja:

„Pauling 1966-ban magáévá tette Irwin Stone biokémikus gondolatát, aki egy nagy adag C-vitaminban gondolta megtalálni a megfázás ellenszerét. Pauling tovább ment: ő azt gondolta, hogy a C-vitamin megfelelő mennyiségben megakadályozza a rák kialakulását is. Ő maga naponta kb. 18 gramm C-vitamint juttatott a szervezetébe. Nézeteit a Vitamin C and the Common Cold, Cancer and Vitamin C (1979) és a How to Live Longer and Feel Better (1986) című könyveiben fejtette ki. Az orvostársadalom nagy része elutasította ezt a nézetet és áltudományos szélhámosságnak titulálták, egy kisebb csoport viszont meg van győződve róla, hogy Paulingnak igaza van és vannak olyan esetek, ahol természetes anyagok meg tudják akadályozni a testben kialakuló betegséget.”

Az angol Wikipédiából azt is megtudjuk, hogy Irwin Stone ihletője Frederick Robert Klenner amerikai orvoskutató volt, aki gyermekbénulásos betegeinek intravénásan akár napi 300 g nátrium-aszkorbátot is beadott. 60 betege közül mindenki meggyógyult. C-vitaminnal 30 betegséget kezelt, többek között a szklerózis multiplexet is. Mindenesetre, a 300 g-os adaggal pengeélen táncolt, mert ma 70 kg-os embernél a C-vitamin halálos adagja 850 g körüli. Tehát biztos, hogy van egy felső korlát, amelyet nem érdemes megközelíteni, és van egy optimális adag is, amely egyénenként eltér, sőt, ugyanannál az embernél is napról napra (például, attól függően, hogy mit eszik, vagy épp milyen betegségben szenved) változik.

Irwin Stone és Linus Pauling szerint a napi optimum 2,3 g körül mozog. A C-vitamin megadózisokról itt lehet bővebben olvasni (angolul). A bevitelnél figyelembe kell venni azt is, hogy mennyi friss zöldséget és gyümölcsöt, esetleg C-vitaminnal is tartósított élelmiszert eszünk. Nagyobb mozgásterünk van, mint a zsírban oldódó vitaminoknál (A, D, E), kisebb a túladagolás kockázata, mivel a máj és a vese könnyebben ki tudják választani a felesleget.

------------------------------------------------------------------------------------------

Kiegészítés 2013. február 12-én: C-vitaminnal a melanóma és a mellrák ellen


Figyelem!

A fent leírtak szigorúan magánvéleményt tükröznek, semmi esetben sem lehet őket orvosi vagy egészségügyi tanácsnak tekinteni.

Szólj hozzá!

Címkék: rák c vitamin antioxidánsok szentgyörgyi albert linus pauling frederick robert klenner irwin stone

A Vosztok-tó kincse

2012.02.06. 16:54 Kara kán

A RIA Novosztyi hírügynökség ma számolt be arról, hogy az antarktiszi Vosztok kutatóállomás orosz tudósai nem vesztek el, nem ette meg őket semmilyen Lény, hanem - az oroszokra mindig is jellemző titkolózó módon - csendben fúrtak tovább, és vasárnap sikerült elérniük a felszíntől kb. 3723 méter mélyre található és kb. 5400 köbkilométer térfogatú Vosztok tavat.

Az orosz újságírók a tudósítás végére odakanyarítottak egy kis bulváros sztorit a második világháború elvesztése után az Antarktiszra menekült nácikról, de ez minket ne zavarjon, valóságtartalma valószínűleg nulla.

A Vosztok tó vize viszont már nem fantazmagória, a minta ott van az orosz tudósok kezében, és reméljük, hogy nem titkolóznak sokáig, a laborelemzések után gyorsan nyilvánosságra hozzák az eredményeket, amelyekre türelmetlenül vár a tudományos világ. Nem is csoda, hisz a fúrással még 1998-ban sikerült kb. 3623 méter mélyre lemenni, vagyis kb. 100 méterre megközelíteni a tó felszínét. Ekkor leállították a fúrást, hogy a freon-kerozén alkalmazása helyett olyan technológiát dolgozzanak ki, amely nem szennyezi be a tó vizét. Közben elemezték a 3623 m hosszú, darabokra vágott jégmintát, amely a Föld történetének utolsó 420 ezer évéről adott információkat. Többek között extremofil baktériumokat találtak benne, amely - egyes véleményekkel ellentétben, amelyek duplán desztillált vízhez hasonló tisztaságról beszélnek - arra utal, hogy a tó vize sem lesz steril, ősi baktériumoknak és esetleg más primitív élőlényeknek adhat otthont. 

A vízfelszínhez közeli mintákban már csak egyetlen baktériumot találtak, a Hydrogenophilus thermoluteolust, amellyel korábban csak meleg forrásokban (hévizekben) találkoztak. (Emiatt lehet, hogy a Vosztok tó vizét - akár helyenként - geotermikus energia fűti?)

Az utolsó 50 méter fúrását az új, szilikonolajas technológiával kezdték el 2011 januárjában, és egy év elteltével, íme sikeresen lejutottak a tó folyékony vízfelszínéig. 

A jövőbeni tervek között van egy kis robot leküldése (2012-2013), amely a kb. 500 m mély tó fenekéről is gyűjtene üledékmintákat.

Az biztos, hogy a kutatók nem maradnak munka nélkül, mert az Antarktisz jege alatt még kb. 200 tó bújik meg.

Ezen a honlapon megtekinthető a kutatóállomás animációs képe, a jég alatti tó térképe, keresztmetszete, a fúrási technológia stb. iGo felhasználók kedvéért meg vannak adva a kutatóállomás GPS-koordináták is. :-)

Az eredményekre meg türelmesen kell várni, az oroszok nem fogják elsietni a nyilvánosságra hozatalt. Addig is el lehet ütni az időt mindenféle sci-fi-szerű elmélet kitalálásával. Vagy el lehet gondolkodni az első olyan Antarktiszon történt halálesetről, amelynek ügyében bűnügyi vizsgálatot indítottak. Baleseti halál sok volt, de ez más, ez titokzatos...

Az alábbi majdnem 50 perces angol nyelvű tudományos ismeretterjesztő filmet a BBC készítette még tavaly, 2011.XII.19-én.

„A VOSZTOK-TÓ ELVESZETT VILÁGA”

***

Frissítések:

 

2 komment

Címkék: antarktisz vosztok baktériumok

Érdemes-e EU-tagnak maradni?

2012.01.15. 13:57 Kara kán

Szeretem a dolgokat ésszerűen, a józan ész szabályai szerint, logikusan átgondolni.

Ha az EU-s tagságot nézzük, vannak negatívumai és pozitívumai. Európa kb. 1500 éve vágyik integrációra, annak kétségtelen előnyeivel, és nem kétséges, hogy előbb-utóbb be fog következni, még akkor is, ha a jelenlegi EU valamilyen oknál fogva széthull. Mert ez a lehetőség is fennáll, bár a II. világháború előtti szétforgácsoltság már akkor sem jönne vissza.

Én 2004 előtt határozottan az EU-tagság mellett voltam, de az eltelt 7 év tapasztalataiból okulva most támogatnám az EU-ból való kilépést, ha nem változnak a jelenlegi viszonyok. A mostani feltételek mellett ugyanis nem érdemes tagnak lenni, országunk fokozatosan csúszik le a lejtőn, a képzett munkaerő kivándorol, és nem telik el 10 év, az egész ország tönkre fog menni. Menthetetlenül.

Az, hogy miért nem működik jól az EU, annak több oka van, ebbe itt nem megyek bele; talán majd egy másik blogbejegyzésben.

Én a bajok egyik forrásának a bürokratizmus elburjánzását látom, és - lehet engem leantiszemitázni - az sem jó, hogy az EU intézményeit megszállták a zsidók, akik köztudottan érzéketlenek a nemzeti szuverenitás iránt, és az alapvető európai értékeket, elsősorban a kereszténységet testületileg soha nem tudták elfogadni. Európából egy kozmopolita, liberális fogyasztói társadalmat akarnak csinálni, amelyet ők kézileg vezérelnek, és amely Izrael hátországaként működik a iszlám ellenséggel szembeni harcban. Ez a stratégia működhetett a keresztes háborúk idején, 900-700 éve, de ma már Európának nincs erre késztetése. Nem mintha az iszlám agresszivitása nem érdemelné ki ezt, de a konfliktusok megoldásának vannak békés nemzetközi eszközei (pl. az ENSZ). Mégiscsak fejlődött a világ annyi évszázad alatt.

A bajok másik fő forrása, hogy azok az európai politikusok, akik a saját nemzetüknek elkötelezettek, azok tényleg csak az önös érdekek mentén tudnak gondolkodni. Minden tag saját magának akar kilobbizni forrásokat, tisztségeket, támogatásokat. Hát ez így nem müxik! Ezzel szemben helyezném én a középkorban és újkorban létező európai establishmentet. Igen, igen, azokat a lesajnált monarchiákat. Ezek a dinasztiák úgy voltak kozmopoliták, hogy közben nem voltak zsidók. Tyű, a mindenit! Európa minden uralkodói háza keresztény volt. A királyok és hercegek egymás közt házasodtak, egymás udvarában folyamatos volt az ismertek és tapasztalatok cseréje. Az egésznek a latin adott egységes nyelvi keretet. A zsidók persze egy idő után uralkodó szerepet kaparintottak meg a pénzügyi életben, és erre támaszkodva aztán apránkint sikerült megutáltatniuk a monarchia intézményét az emberekkel, akiket forradalmakra bujtottak fel. Addig-addig mozgolódtak, amíg a legtöbb európai ország politikai vezetésében is (nem beszélve a médiáról, tudományos életről stb.) döntő szerepkörbe jutottak.

Milyen érdekes is ez a történelem. Amit lent leírtam, annak egy részeleme a szemünk előtt zajlott le a Gorbacsov utáni Oroszországban. Jelcin emberi gyengeségeit kihasználva ugyanis ott is megpróbálták magukhoz ragadni a hatalmat, és e célból Hordokovszkijtól elkezdve Berezovszkijon át Abramovicsig mindenki mindent beleadott (persze a háttérből, külföldrol kaptak segítséget - ha értitek mire gondolok), de ezt végül a volt KGB-sek köré szerveződött Putyin-csoport meghiúsította. Ezért csücsül most Hodorkovszkij a dutyiban, ugyebár.

Na szóval, a fentiek a mai történelmünknek egy érdekes vetületét mutatják be, mogyoróhéjban. (Remélem, nem vagy mogyoróvaj-allergiás...)

Továbbfűzve gondolataim fonalát, ejtek egy huszárvágást az antiszemitizmus vádján is: minden hibánkat azért nem kenhetjük a zsidókra, volt itt bőven elég tévedés és kártevés nélkülük is, sőt, bevetek egy svédcsavart is: olyan zsidók is voltak, akik építő, pozitív szerepet játszottak ebben az egész folyamatban. Ha nagyon politikailag korrekt akarnék lenni, akkor a fentieket sterilen is tálalhatnám, mondván, hogy mindenért a komprádorok, az üzérek, az erkölcsi nevelést otthon nem kapottak a felelősek.

Szólj hozzá!

Címkék: európai unió

Jön még a falkára dér!

2012.01.10. 21:05 Kara kán

Ma fehér lovat áldoztam a Hadúrnak, és az égő áldozat előtt beleolvastam a ló beleibe. Mert béljós is lennék, ha ez eddig nem volt világos. A béljós olyan, mint az (üveg)gömbjós, de mivel nem tudok üveget fújni, jók nekem a zsigerek is, annak is csak egy része.

Na, de hagyjuk a locsi-fecsit, mert azon van a lényeg, hogy mit láttam a belekben!

A bél, mint tudvalevő, a lényeg tükre, és mint olyan, a jövő fürkészésében nagy segítségünkre lehet. Persze, csak akkor, ha meg tudjuk látni a lényegben is azt, ami számunkra a legfontosabb.

Mi lehetne ma fontosabb számunkra, mint hazánk jövője, amely nagyban meghatározza saját, egyéni sorsunkat is.

Azt, hogy a nemzetközi pénzvilág vicsorgó spekulánsai, a disznófejű üzérek miként szorongatják szeretett hazánk pénzügyi rendszerét, és ezzel gazdaságát, tehát a mi jólétünket is, a vak is látja, de ha nem látná, akkor elmondják a rádióadók híradásai. A kérdés az, hogy milyen úton-módon lehetne egérutat nyerni e kegyetlen népnyúzók csontos karmai közül. Mit tartogat a jövő?

Akkor elmondom!

Fellegi Tamásnak, az IMF-fel való tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszternek Christina Lagarde fővámpírasszony először úgy indul neki, hogy egyből lenyeli, de végül meggondolja magát, és úgy dönt, hogy eljátszadozik a zsákmányálattal. Adunk engedményeket , meg nem is, lesz megállapodás, meg nem is, kapunk biztonsági hitelt meg nem is. Vagyis: lesz nálunk további instabilitás, meg nem is. Erről legyen elég most ennyi!

Menjünk tovább!

A másik Damoklész-kard, amely fejünk felett lóg az Európai Unió ilyen-olyan sóhivatalai. Rágnak, ahogy az a sós dolgoktól elvárható, de nagy kárt nem fognak okozni. Különben is lomhák, mint ahogy az ember a sóhivataloktól elvárja, és bal kezük nem tudja, hogy mit csinál a jobb. Jár a szájuk, ugatnak, de nem harapnak.

A harmadik Damoklész-kard a nagy szövetséges USA. Velük kapcsolatban - ez meglepő, ugye? - jó híreim vannak. Ugyan a tudjukmikik lobbija áskálódik a magyar kormány ellen, de ne feledjük el, hogy az idei év elnökválasztási esztendő Amerikában. Ezt még a javunkra tudjuk fordítani! Egyrészt úgy, hogy kevés ideje lesz ránk Góliátnak, másrészt Obamának el kell távolodni a fent említett lobbitól, ha nem akarja veszélybe sodorni újraválasztási esélyeit. Ugyanis az Occupy! mozgalmak egyre erősebbek és befolyásosabbak, és a pénzpiaci köröknek még sok borsót törnek az orruk alá.

Az év közepe felé stabilizálódni fognak az arab világban nemrég kialakult új kormányzatok. Kivétel Szíria helyzete, amely még talány, erről még a belekben sem látok semmit.

Az iráni rezsim centrifugái csak forognak, forognak, forognak... éjjel-nappal forognak, mint a ringlispil... Nagyobb magabiztosságot látok Teherán részéről, amely a frászt hozza Izraelre. Tovább éleződik a helyzet, növekszik a háborús veszély a Közel-Keleten. Nem hiszem, hogy kitör a háború Irán ellen, de a feszültség nekünk annyiban jó, hogy nem lesz idő velünk foglalkozni. Inkább a politikai támogatásunkat fogja elvárni az USA és Izrael, és ennek az árát jól fel kell srófolni. A piszlicsáré ügyeket el fogják nekünk nézni. (Vagy nem, de akkor is mindegy.)

Most az időtényezőn van a hangsúly.

Orbán Viktoréknak már csak egy kicsit kell kibírniuk, és utána forró tepsiben lehet megsütni az összes posztkommunista és liberálbolsevista rablóvezért. 

Emelem kumisszal teli poharam a győztes bendegúzok egészségére!

:-)

(A kép a Wikipédiáról származik.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Díszklémer:

(Ez mi? Találd ki!)

Előre szólok, hogy ez vicc. Tehát, ha a zsindex csak azért rakna ki a címlapra, hogy ezzel lejárassa a jobboldalt, nos, akkor mellélő.

Ha valami komolyat akarsz olvasni, akkor itt van Matthew Lynn írása, amelyet a napi.hu közöl. Vagy: Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnökének tárgyilagos nyilatkozata. Nem hisztizik, csak tényeket sorol, és azok NEM vetnek rossz fényt a kormányra.

Amúgy meg, az EU és az USA is bekaphatják. Nekünk magyaroknak nem szabad elfelejtenünk 1989-et, és ami utána jött. Adott esetben ki lehet lépni az EU-ból is. Mások is jól megvannak nélküle. A KGST-ből is kiléptünk anno.

Varánusz blogos stílusában mondom, kényszeredett mosollyal: Mellesleg Kara kán [látszólag] ostoba, gusztustalan és büdös a szája, DE cserébe nem lop, és nem gyalázza a nemzetét...

Szólj hozzá!

Címkék: taktika kivárás lapítás hadicsel

Prüszköl a falka

2012.01.04. 23:08 Kara kán

Amíg mi  az újév ünnepével voltunk elfoglalva, illetve az azt követő másnaposságot próbáltuk kipihenni, addig a magyar társdalom által megtermelt javakra ácsingózó spekulánsok hazai és külföldi szócsövei éktelen zenebonába kezdtek, hogy lejárassák Magyarországot.

Mi szilveszterkor petárdáztunk, ők most durrogtatják hazugságpetárdáikat, és mantrázzák a világ demokratikus - és tájékozatlan - közvéleményét megtévesztő füllentéseiket.

Az ember azt hinné, hogy megint beütött valami tömegmérgezés- vagy mánia, és az EU-s politikába, valamint médiába befurakodott szellemi korcsok most tombolják ki magukat egy nagy tömeghisztériában.

Mert mire vélhetné egy normális ember azt, hogy olyan ország csődjéről hablatyolnak egyes szellemi kutykuruttyok, amelynek majdnem 40 milliárd dollár devizatartaléka van jelen pillanatban is?

Nincs háború, aszály, áradás, járvány, földrengés, minden zajlik a rendes kerékvágásban, épp csak a nemzetközi gazdasági konjunktúra fékezi a növekedést, szűkíti a lehetőségeket, és az utóbbi száz évben magát mindenbe szúként beevő hazai liberálbolsevista réteg ajvékol eszeveszetten. Miért is? Azért, mert nem tud úgy csalni, hazudozni, sikkasztani, lopni, offsorozni és rabolni, mint 2002 és 2010 között.

Természetesen követett el hibákat az Orbán-kormány - ki nem hibázik? - de azt az aljasságot, amelyet a hazai liberálbolsevisták külföldi gyámjai ma művelnek, biztosan nem érdemelte meg. Egyébként, más országokkal is űznek hasonló játékokat, ezért a magyar külügynek a magányos harc helyett szövetségeseket kellene keresni. Elsősorban az Európai Unióban, de Európán kívül is. Európán belül gondolok elsősorban a skandináv államokra, de a jobboldali pártok által vezetett többi EU-s országra is.

Szólj hozzá!

Címkék: liberálbolsevisták

Vonyít a falka

2011.12.23. 18:53 Kara kán

Minden keresztény, vagy legalábbis tisztességes ember most Karácsony szent ünnepére, a szeretet ünnepére készül. Félreteszi a haragot, a gyűlöletet, a harcoló felek fegyverszünetet vagy békét kötnek, pihennek a kardok és csatabárdok. 

A tisztességes ember, és annál inkább a keresztény ember karácsonykor bevásárol, beszerzi az ajándékokat a szeretteinek.

A tisztességes ember mostanában előkészíti a karácsonyfát a holnapi díszítésre, vagy ha nem állít ilyent, akkor rendet tesz a lakásban, és nem mellékesen a fejében és a szívében is.

 

 

 

 

 

 

 

Sajnos, nem mindenki tisztességes.

Ilyenkor karácsony táján is ott ólálkodnak az erdő mélyén, sziklás hasadékokban, vagy ha elpimaszodtak, akkor kertjeink alatt, vagy akár a Parlament előtt azok a vonyító falkák, amelyeknek tagjai sok-sok, magyar nemzetünk ellen elkövetett bűnért felelősek. Ők ilyenek. Ők karácsonykor sem szállnak magukba, nem bánják meg förtelmes bűneiket, nem kérnek bocsánatot, nem nyitják meg szívüket és lelküket, ők azt szeretik, ha továbbra is a mocsokban, a fertőben fetrengenek, és okádják bűzös szájaikból a legocsmányabb sértéseket a nemzeti egyetértés és összefogás kormánya felé.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nekünk nem kell velük törődnünk, mi csak folytassuk karácsonyi előkészületeinket. Természetesen a rend őreinek kötelességük hajkurászni, és nem 1 órára, hanem hosszabb időre is bedugni őket a fogdába, ahol különben is rég kiérdemelték helyüket ők, a közveszélyes, falkában vonyító vérfarkasok és farkasemberek. A pogányoknál is rosszabbak.

43 komment · 1 trackback

Címkék: farkasok

Lefejezték a címerünket!

2011.12.11. 14:20 Kara kán

Ha valaki mostanában megnézi a Magyar Szocialista Párt (MSZP) sajtótájékoztatóit, óhatatlanul felfigyel a díszletekre, amelyek tervezésére és prezentálására az MSZP (szlengben: maszop) mindig is nagy gondot fordított. Érthető ez, hisz ha nincs tartalmas, korrekt, a magyar nemzet érdekeinek megfelelő politikai program, akkor ezt mindenféle külsőséggel, akár a kecskeszakáll levágásával is kompenzálni, maszkolni kell.

Nézzük akkor a pulpitust, amely az MSZP minden sajtótájékoztatóján prömier plánban látható:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A videófelvétel, ahonnan a képet vettem itt vagy itt nézhető meg, de akár be is illeszthetem ide:

Talán nem ártana eszébe juttatni az MSZP-nek, hogy miként néz ki az alkotmányban rögzített magyar címer:

A bal oldali képet a Wikipédia Magyarország címere szócikkéből vettem. Ebből azt is megtudjuk, hogy az MSZP által használt címer a Kossuth-címer.  

Érdemes beleolvasni a Kossuth-címer (amely nem olyan, mint a baloldali) leírásába, és a kényelem érdekében ide is átemelek három bekezdést:

Az 1849. április 14-i trónfosztást, illetve a Függetlenségi Nyilatkozat április 19-i közzétételét követően váltotta fel a koronás címert, ezért kötik Kossuthhoz. Ekkortól a honvéd hadsereg zászlóin ezt alkalmazták, fölé a korona helyett babérkoszorúban kardot hímeztek. 1918 novemberétől, a köztársaság kikiáltásától 1919 augusztusáig hivatalos állami címer volt. (A Tanácsköztársaság nem rendelkezett külön a címerhasználatról). 1946-49 között, majd az 1956-os forradalom idején ismét hivatalossá vált. Konkrét formában 1956. október 29-én a Szabad Nép (az uralkodó párt központi lapja) címoldala és a többi lap a Kossuth-címerrel jelent meg, hirdetve, hogy Magyarország címere hivatalosan is újra a köztársasági címer lett. 1990-ben komoly vita volt, hogy az új Köztársaság címere a Kossuth-címer vagy a korábbi koronás címer (eredetileg ún. kiscímer) legyen, végül az Országgyűlés az utóbbi mellett döntött.

A fentiek közül, melyik történelmi kor örökösének tekintheti magát az MSZP?

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kiesik, ugyanis az MSZP elődpártja az MSZMP köztudottan üldözte a Március 15. ünnepen kokárdát tűzőket, urambocsá, köztéren megemlékezőket.

Az 1956-os forradalom szóba sem jöhet, hisz annak leverése árán alakult meg az MSZMP. (Gyurcsány Ferenc szerette volna magát Nagy Imre örököseként feltüntetni, de ez nem igazán ment neki. Emlékezzünk csak vissza, hogy egy október 23-i ünnepségen, Nagy Imre szobra előtt állva teátrálisan felkiáltott: „Mondd, Imre, mit tegyünk most?” Nagy Imre a túlvilágról elég furcsán nézhetett GYF-re, és biztos, hogy nem adott neki tanácsot, mert GYF és volt pártja azóta szépen megbuktak.)

Tehát már csak két lehetőség, illetve korszak maradt: 1918. november - 1919. augusztus, és/vagy 1946-49. A Rákosi-kor népköztársaságát ma elég nehéz lenne nyíltan példaképnek tekinteni, még akkor is, ha ugye titokban a szívükhöz közel állna.

Itt érdemes felidézni, hogy Gyurcsány Ferenc mekkora tisztelettel beszélt mindig Károlyi Mihályról, és azt, hogy hívei - de az általa elhagyott MSZP is - mennyire közel érzik magukhoz az őszirózsás forradalom haszonélvezőjének személyiségét és elveit, és máris megvan a válasz: az MSZP a Kossuth-címer mutogatásával a Károlyi-féle köztársaság után érez nosztalgiát. Nem új az a köztársaság, amiért az MSZP össze akar fogni, kérem szépen. Öreg már az, mint az országút.

Károlyiék akkor azt hirdették, hogy mindenben be kell hódolni az Antant követeléseinek, nincs szükség semmiféle önálló kezdeményezésre, magyarkodás meg pláne nem kell. Az eredményt ismerjük: a Tanácsköztársaság őrjöngése, majd az ország megcsonkítása Trianonban. Mesterházyék, Gyurcsányék most ugyanezt mondják: feltétel nélkül integrálódni kell a Brüsszelben kidolgozott szabályrendszerbe. Az eredmény eddig: címerünk megcsonkítása.

A realitásokat ismerve, egyetlen felelős magyar politikus, vagy akár a politika iránt komolyan érdeklődő magyar ember nem gondolhatja komolyan, hogy Magyarországnak el kellene szigetelődnie, vagy olyan utat kellene követnie, mint Nagy-Britannia, Svájc, vagy Norvégia, de például Csehország állásfoglalása nekem szimpatikusnak tűnik, már csak a közös közelmúlt okán is. Egyébként, amikor már az összeomlás szélén volt a szocialista kommunizmus (1980-as évek vége), akkor a bepánikolt ideológusok és pártvezérek elkezdtek kapkodni, és úton-útfélen hangoztatták, hogy a szocializmus általános elveit a konkrét helyi körülményekre kell alkalmazni. Már csak idő kérdése, hogy a brüsszeli korifeusok és potentátok is felkapják ezt a régi tapasztalatot, és megpendítsék szólamaikban, hogy az európai integráció során figyelembe kell venni a helyi körülményeket. Mondjuk, a zöldeknek ez nem fog gondot okozni, mert náluk régi refrén az, hogy „Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!“.

Témához visszakanyarodva, érdemes figyelni az MSZP, és most már a GYF-féle DK, de más pártok szimbolikájára is.  Ezek sok mindent elmondanak az olyan embereknek, akik tudnak olvasni az árulkodó jelekben. A politikai pártok jelképeinek is megvan a maguk ezotériája. :-)

9 komment · 1 trackback

Címkék: mszp címer szent korona kossuth címer

„Egyenes beszéd”, görbe szándékok

2011.12.09. 20:47 Kara kán

Néha benézek az ATV műsoraiba. Az adót régen úgy hívták, hogy „Magyar ATV", de mára már nincs szükségük ilyen megtévesztő jelzőkre. :-)

Tehát: este 8 óra után, „Egyenes beszéd” a huncut nézésű Kálmán Olgával, meghívott vendég... Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök és újdonsült pártvezér. A téma az EU euróválsággal kapcsolatos csúcsértekezlete, de ez ne tévesszen meg senkit, bármi is legyen a téma, GYF újdonsült pártvezér kizárólag kedvenc rögeszméjével fog foglalkozni: Orbán Viktor és a jelenlegi kormánykoalíció szapulása, nevetségessé tétele, a rátermettség kétségbe vonása.

Lássunk egy példát!

GyF bírálja Orbánt, amiért ő nem foglalt határozottan állást a valutaunióhoz való csatlakozásról, arra hivatkozva, hogy ez - mivel érinti Magyarország szuverenitását - túllépi az ő hatáskörét, az ügyet a magyar Országgyűlés elé kell vinni. Korrekt, jogilag is helyes, és egyedül járható út.

Mit mond erre GYF (tudjuk, a bukott miniszterelnök és újdonsült pártvezér):

Orbán Viktor rossz üzenetet küldött az Európai Uniónak, sőt a világnak (és a Tejútrendszernek is - teszem hozzá én), mert „nem lehet ezeket márciusig várakoztatni”. A hivatalban lévő magyar miniszterelnöknek - mondja tovább a hülyeségeit GYF - össze kellett volna hívnia a magyar parlamentet hétfőn (elutazása előtt), ahol megfelelő felhatalmazást kellett volna kérni.

A bátor, merész, határozott stb. stb. riporternek tartott Kálmán Olga is érzi a kijelentések nevetségességét, manipulatív célját, alaptalanságát, de a politikai kedvencnek ezt nem mondhatja szemébe, és bátortalanul, a szavakat elharapva jegyzi meg, hogy milyen felhatalmazást kérhetett volna Orbán miniszterelnök úr, hisz nem tudhatta hétfőn, hogy milyen felvetések és javaslatok születnek a brüsszeli EU-s csúcson szerdán...

GyF érzi, hogy bohóccá vált, ezért sápadt arccal gyorsan témát vált, és belekezd egy újabb, sántikáló, botladozó, logikátlan és semmitmondó „érvelésbe”.

Mint Hofi Géza.

 

Utóirat:

A videó az ATV honlapján megnézhető.

 

 

123 komment

Címkék: eu gyurcsany eurozona valutaunio

Kiút a válságból

2011.11.28. 11:01 Kara kán

Hogyan lábaljunk ki a jelenlegi válságból 6 lépésben:

  1. a helyzet objektív felmérése,
  2. az okok feltárása,
  3. a lehetséges megoldások kidolgozása,
  4. az optimális megoldások kiválasztása,
  5. cselekvési terv összeállítása,
  6. cselekvés.
1.) Mi a fő probléma Magyarországon?
A hatalmas külföldi adósság.
 
2.) Miért keletkezett ez?
Ez a szocialista érában (Kádár-korszak) garázdálkodó kormányok tevékenységének eredménye, amelyet követett a rendszerváltás után a nemzeti vagyon elkótyavetyélése.
 
3.) Milyen megoldások vannak?
a.) Újabb hiteleket nem szabad felvenni.
b.) Az import csökkentése, és ezzel párhuzamosan az export növelése. Ilyen szempontból a gyenge forint jót tesz a gazdaságnak. A devizahitelesek meg magukra vessenek. Minek vettek fel hitelt? Az exportból befolyó pénzekből lehet törleszteni a küladósság kamatait. Az importcsökkentésnél fontos, talán legfontosabb elem az energiahordozók behozatalának csökkentése. Lásd: napkollektorok, biogáz, geotermikus energia, Paks 2 megépítése stb. Persze, ezeknek a hatása csak hosszú távon fog érződni, bár a háztartások energiacsökkentése akár egy év alatt is beindítható, és 2 év után már lenne eredménye. (Napkollektor egy családnak kb. 1000 eurós beruházást jelentene. A biogáz generátor ennyit sem.)
c.) Belföldi turizmus bátorítása, külföldi turizmus önkéntes visszafogása a lakosság által (ilyen szellemű reklámok közzététele).
 
A 4., 5., 6. pontok nem blogtémák.

14 komment

Dilemma

2011.11.26. 23:45 Kara kán

 A helyzet a következő:

- A gondok okozója az elit, de az elitet ki választja? 
- A nép. 
 
- Akkor mégiscsak a nép a hibás alapvetően? 
- Lehet, de a népet nem lehet lecserélni, viszont meg lehet változtatni. 
 
- Ki tudja megváltoztatni a népet? 
- Hát az elit!
 
- OK, de ki tudja rávenni az elitet, hogy megváltoztassa a népet?
- Csakis a nép, mert az elit magától semmit nem tesz, csak bujálkodik.
 
- Mi veszi rá a népet, hogy megváltoztassa önmagát és az elitet is?
- Khm... Még a válság sem mindig, mert ugye vannak összeomlások és nemzeti tragédiák is...
 
- Én sem tudom, passz!
- Talán a progresszív, a nép, a nemzet iránt elkötelezett gondolkodók (nem feltétlenül a formális elit emberei), persze csak akkor, ha kellően zsenik ahhoz, hogy megtalálják a helyes megoldásokat és annak módját, hogy eszméiket népszerűsítsék.
 
- Ez azért egy asszimetrikus, kis esélyes felállás.
- Tudsz jobbat?

5 komment

Címkék: nemzet dilemma demokrácia elit nép zseni progresszió

Koreai capriccio

2011.01.17. 15:52 Kara kán

Álljon meg a menet, hó!
Itt vagyok én, Ming Dzsonhó!
Először is, kérek egy puszit,
utána mondom a tutit.

Dzsangüm, ne incselkedj vélem,
mert felforr a vérem
Csitt, te csitri lány,
leszel te ma éjjel a babám!

 

Kivonom a kardom,
emelem kalapom,
sarkantyúm peng,
a föld belereng.

A függöny lehull,
a játéknak vége.
Hazaballag Tokmán

 

Csak Minszeng szundít még
lent a nézőtéren,
költögeti Csuncsu
finoman és szépen.

Ám ő csak felhorkan,
s mérgesen ráfortyan:
Ne bökdösd az oldalam baszki!
Rosszabb vagy te, mint a port.hu-s Ruszki.
 
 
  
 
© Karakán (Bip-bip), 2011.
____________________________________________________________________
 

Fejtsük meg a Gejang titkát!

 
Egy kis csillagászati háttér „A Silla királyság ékköve” c. filmsorozathoz
 
„ÖCSUL SZANGSZENG, SZONGGOL NAMDZSIN.”
„Ha a királynak ikrei születnek, akkor a királyi vérvonal férfiága kiszárad.”
 
„Azon a napon, amikor a Nagygöncöl hét csillagából nyolc lesz,
megszületik a gyermek, aki képes lesz szembe szállni Misil hatalmával.”
 
„GEJANG DZSARIP, SILLA CSONMJONG, SINCSON DORE.”
„Amikor a Gejang visszatér a mennybe, a Nap elveszíti fényét.
Ekkor a Gejang földi mását vissza kell jogaiba helyezni, hogy Silla ege újból felragyogjon!”
 
A Földtől kb. 78 fényévre lévő Nagygöncöl-ikercsillagok - Mizár és Alkor - valójában két csillagrendszerből (binárisból) állnak:
- a Mizár 2×2 csillagból áll,
- az Alkor 2×1 csillagból áll.
Ez így összesen 6 db. csillag egy kb. 3 fényév sugarú körön belül.
Ursa major constellation map.png
Mind tagjai a Nagygöncöl mozgó csoportjának, amely a Nyilas csillagkép egy pontja felé mozog.
 
A Mizár 6 csillagát szabad szemmel egy fényes, jól kivehető objektumnak látjuk. Az Alkor kettőse halványabb, jó szem kell a meglátásához. A római légióban ezzel a csillaggal tesztelték a katonák látását. Ha az újonc nem látta az Alkort, nem vették fel a légióba, mehetett amerre látott.
 
Azt, hogy az Alkor egy fehér törpéből és egy kísérő vörös óriásból áll 2009-ben, „A Silla királyság ékköve” gyártásakor fedezték fel. Az ilyen bináris csillagoknak pedig van egy jó szokása: a fehér törpe anyagot happol el a kísérőcsillagtól, és ha nem túlságosan nagy a tömege, akkor nóvaként fel-fellobban, ha azonban tömege eléri az ún. Csandrasekár-határt, akkor szupernóvaként felrobban.
Az Alkor valószínűleg „csak” nóva, amely többször fellángolt a történelem során, és olyan gyönyörű mítoszokat legendákat ihletett, mint amilyent „A Silla királyság ékköve” készítői filmvászonra vittek.
___________________________________________________________________
 
Ha idáig eljutottál, kapsz néhány jutalmat:
  • A Silla királyság ékköve javított magyar feliratai (és link a filmrészek letöltéséhez) itt.
  • Sillai kapcsolatrendszer magyarul itt.
  • Tokhmán „latin” könyve itt.

2 komment

Címkék: korea a palota ékköve silla dzsamgün a silla krályság ékköve

A bennem lévő csend

2010.10.13. 23:00 Kara kán

Nem tudok nem gondolni arra, hogy valahol egy messzi, messzi bolygón ül egy hozzám hasonló lény (értelmes lény:-) egy számítógépszerűség előtt, és ő is földjénkívüli civilizációkon elmélkedik. Már sokadjára... Mert vita van ott is, hogy mi létezünk-e vagy sem, és folytatnak kutatásokat, de sehol semmi, az égből csak értelmetlen zajt fognak fel az antennák és teleszkópok.

Be vagyunk zárva - érezheti az ember-, és nem tudom, hogy a bűvös, átléphetetlen kört magunk rajzoljuk-e saját magunk köré, vagy az Isten, a természet törvényei rendelték így...

Salvatore Quasimodo

Ed è subito sera

And Straightway the Night is Falling

Ognuno sta solo sul cuor della terra

trafitto da un ragio di sole:

ed è subito sera.

Each of us stands lonely on the hearth of earth

being just transfixed by a sun-ray:

and straightway the night is falling.

Mindenki egyedül áll a föld szívén,

átdöfi a napnak egy sugára:

és máris itt az este.

(Nem szeretem Salvatore Quasimodot, az embert, mert egy rohadt kommunista volt. A költő mégis szépet és igazat írt. Ráadásul, röviden, sok felesleges, süket duma nélkül.)
 
Most egy rövid ideig telepátiával is próbálkoztam, mert a gondolat gyorsabb, mint bármi a világon, szempillantás alatt körülszáguldja, ha kell, a teljes világegyetemet, sőt a multiverzumokat is.
 
Nem hallok, nem fogok semmit. Síri csend.
Csend, süket és rengeteg,//Csend, mély, mint a gyökerek... - írta valamelyik költőnk, és én nem emlékszem a szerző nevére, sőt, a mindentudó Google sem ismeri.
 
Miért nem hallok semmit?
 
Vajon ez annak jele, hogy egészséges, téves képzetektől, hallucinációktól mentes ember vagyok, még csak médiumként sem akarok tetszelegni mások előtt (mint annyi csaló!), vagy nem vagyok kiválasztott; Isten, a világ dolgainak elrendezője nem tart engem érdemesnek titkok átadására, távoli galaxisok titkainak egyszerű, gyors és könnyű kifürkészésére? Nem vagyok prófétának való?
 
A mindent látó szem nincs nálam, ez teljesen nyilvánvaló, és abban sem vagyok biztos, hogy viselni tudnám azt a terhet, amely vele járna. Így is, sokszor az a benyomásom, hogy túl sokat tudok, látok, hallok, ami nyomaszt, fáraszt és elveszi az energiáim.
 
Abban sem vagyok száz százalékban meggyőződve, hogy életem elsőrendű célja a világegyetem véges korlátlanságának megismerése. Próbáltam megismerni saját bensőm korlátos végtelenségét, és az sem sikerült, és már beletörődtem, hogy nem is fog soha sikerülni; akkor miért is sikerülne a külvilág megismerése...

 

Francois Villon: Apró képek balladája

 

Tudom, mi tejben a légy, 
tudom, ruha teszi az embert, 
tudom, az új tavasz mi szép, 
tudom, mely gyümölcs, merre termett, 
tudom mely fán mily gyanta serked, 
tudom, hogy minden egy dolog, 
tudom a munkát, lusta kedvet, 
csak azt nem tudom, ki vagyok.

 
Immanuel Kant írja egyik művében: Két dolog tölti be a lelket örökkön új és növekvő áhítattal és csodálattal, minél gyakrabban és kitartóbban az elme feléjük irányul: felettem a csillagos ég és bennem az erkölcsi törvény.
 
Kell-e ennél több? Igen, a szeretet, és azzal meg is van a szentháromság.
A többi meg jönni fog magától.
 

 

Szólj hozzá!

A svájci gárda és a hunok/magyarok

2010.08.11. 12:40 Kara kán

 Az, hogy Svájban hun töredékek telepedtek le, köztudott. Az Anniviers völgyről van egyébként szó, amelyről a magyar Wikipédiának cikke is van.

 

Én ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a Svájci Gárda testőreit is zömében innen toborozták. A svájci zsoldosok - mert lényegében erről van szó - mielőtt a pápai udvar alkalmazta volna őket, Európában több helyen szolgáltak.

„Az első zsoldoshadsereg felállítása Franciaországban történt 1445-ben. Ezt követte Mátyás király híres fekete serege, amely 1459-60-ban jött létre, így a korabeli Európában a maga nemében páratlan hadseregnek bizonyult." (Wikipédia) 

A francia királyi udvar Cent-Garde-ja (a százas gárda) már 1480-tól szolgálatba állt.

A reneszánsz mozgalmas, romantikától fűtött idejét éljük, amikor a Borgia házból való pápák is karddal az oldalukon lovagoltak a csatamezőkre, Ausztriában és Magyarországon pedig az Augsburgban székelő Fuggerek szipolyozták ki az ezüst- és aranykészleteket (Magyarország emiatt úgy meggyengült, hogy 1526-ban könnyű prédaként hullott a török hódítók ölébe.)

A svájci zsoldosokat 1480-ban XI. Lajos kezdte alkalmazni királyi testőrökként. A francia királyi palota, a Louvre testőrségét akkor 100 svájci zsoldos (Cent Suisses), és 100 francia katona (Garde du Corps) adta (nem számítva a kb. 25 fős tisztikart mindegyik századnál). Emellett volt egy másik svájci század, a Garde suisses, amely a palota külső védelmét látta el. 

1494-ben VIII. ("Nyájas") Lajos francia király Nápoly ellen vonult, és 25 ezres seregében már ekkor 8000 svájci zsoldos volt. Sikerült meghódoltatniuk Firenzét (ahol a Savonarola szerzetes vezette, ma szélsőségesen puritánnak nevezhető mozgalom vette át rövid időre a hatalmat), majd gyakorlatilag vérontás nélkül elfoglalta Nápolyt.  Károly túlzott olaszországi jelenlétét nem nézte jó szemmel sem a pápa, sem Velence, sem Milánó, amelyek gyorsan koalícióra léptek, és 1495 júliusában Fornovónál megverték a francia sereget. Károly visszavonult Franciaországba, és utána már nem is vállalkozott újabb hadjáratokra. Itáliai portyázása során azonban nagyon kellemes benyomást tettek rá svájci zsoldosai, akik kitűntek fegyelmükkel, és a munkaadójukkal szembeni feltétlen hűségükkel. Így nem meglepő, hogy 1497-ben belőlük alakította ki az elit svájci testőrszázadot, valamint a külső palotaőrséget is. A derék testőrök mindössze egy évig védték őt, ugyanis a király 1498-ban egy  sportbalesetben meghalt. Utóda az Orléansi házból való XII. Lajos lett, aki megtartotta a vitéz karforgatókat, és ez így folytatódott egész 1830-ig.

A francia hadseregben XIII. Lajos uralkodása idején, és később is, 1600 svájci zsoldos szolgált. Az összes svájci kantonból toborozták őket.

A Szentszék védelmét a svájci zsoldosok csak 9 éves késéssel, 1506-tól látják el. Ebben az időben virágzott a zsoldos katonák alkalmazása, elég csak megemlíteni Mátyás király fekete seregét. A zsoldosok szerepének felértékelődése a lassan reagáló nemesi felkelők és bandériumok helyett az Európában eluralkodó merkantilista szemléletnek is eredménye volt, és ebben nagy szerepük volt megint a Fuggereknek. A Fuggerek a mai őrző-védő, biztonsági szolgálatokhoz hasonló fegyveres csapatokat alkalmaztak pénz- és áruszállítmányaik védelmére, a királyok és más világi és egyházi hatalmasságok pedig legtöbbször a Fuggerektől kapott kölcsönpénzen állították fel saját testőrségüket.

A fentieken kívül, svájci zsoldosok szolgáltak a savoyai, a porosz, a toszkánai, a szász, a nápolyi, a németalföldi, az osztrák, a portugál uralkodói udvaroknál is.

-----------------------

Belátom - mert hülye azért nem vagyok! - hogy az elméletem valszeg nem igaz, de olyan jó lett volna hinni benne. :-)

Szólj hozzá!

Címkék: magyarok gárda hunok svájci székelyek

Itt az idő!

2010.05.29. 06:51 Kara kán

Ünnepnap van ma, egy régi korszak lezárásának és egy új élet kezdetének a napja. Végre lezárul Magyarország történelmének egy sötét korszaka, egy olyan időszak, amikor a pitiáner bűnözők és a nagystílű maffiózók tomboltak, szipolyozták az országot, rabolták el a dolgozó, adófizető állampolgárok munkájának gyümölcseit. Mint minden kezdet, újrakezdés ez is nehéz lesz, ne számítson senki gyors győzelemre. Az már most is előre látható, hogy mint korábban kétszer is (1990-1994 és 1998-2002 között) a nemzetünkön élősködő réteg a gazdaságba, médiába, önkormányzatokba fogja átmenteni, konzerválni magát, hogy új erőre kapjon. A vecsési számlagyárak valószínűleg megint be lesznek üzemelve, a balliberális médiában megint rázendítenek a hivatásos rettegők és vészmadarak, de mindezek ellenére folytatni kell az elkezdett munkát. Nem meggondolatlanul, nem elhamarkodva, hanem megfontoltan, mindent átgondolva, világos stratégiák mentén. Sok mindent fel lehet építeni, de sok mindent le is lehet rombolni; nagyok a kockázatok, de kecsegtetők a várható eredmények is. Józan magyar paraszti észre, kíméletlen, kristálytiszta logikára és erkölcsre van szükség. Ezt a harcot nem hadvezérek, hanem szürke kis közlegények vívják. Nem önjelölt hadnagyokra, hanem szakértő harcosokra van szükség. Nem számít, hogy ki rúgja be a labdát, csak a gól számít. Nincs mindent vagy semmit - kompromisszumok és megbecsült részsikerek vannak, akár apró kudarcokkal is. Nem öncélúan, nem önzően, hanem tudva azt, hogy az emberiség javát szolgálja, ha minden nép békében, szabadságban, tisztességben, a fejlődést szolgáló munka megbecsülése és a bűnözés elutasítása szellemében él és tevékenykedik.

5 komment

Segítsetek a navigátornak!

2010.04.16. 12:00 Kara kán

Egy elhunyt honfitárs emlékére

Joseph Heller: A 22-es csapdája

A megtévesztő manőverezésnek nem voltak lerögzített szabályai. Csak félelem kellett hozzá, s ebből Yossarianban volt elég, több félelem volt benne, mint Orrban vagy Éhenkórász Joe-ban, sőt több félelem, mint Dunbarban, aki bánatosan belenyugodott abba a gondolatba, hogy egy napon meg kell halnia. Yossarian nem nyugodott bele ebbe a gondolatba, és vadul, foggal-körömmel harcolt az életéért minden bevetésen, és abban a pillanatban, mihelyt a bombákat leszórta, már üvöltött is McWattnak, „Gyerünk! Gyerünk! Gyerünk! Gyerünk! A kurva anyád, gyerünk!”, és egész idő alatt ádázul gyűlölte McWattot, mintha McWatt lenne az oka, hogy egyáltalán itt fenn kell lenniök, kitéve annak, hogy idegenek leradírozzák őket az égről, és a gépen ilyenkor mindenki más kikapcsolódott a fedélzeti híradórendszerből, kivéve az avignoni bevetés zűrzavarának szánalmas pillanatait, amikor Dobbs megőrült a levegőben, és elkezdett szívszaggatóan segítségért kiabálni.

Segítsetek neki, segítsetek neki! – zokogott Dobbs.  Segítsetek neki, segítsetek neki!

Kinek kell segíteni? Kinek kell segíteni? – szólt vissza Yossarian, amikor fejhallgatóját újra bekapcsolta a híradórendszerbe, mert kiszakadt, amikor Dobbs kitépte a botkormányt Hupple kezéből, és hirtelen benyomta a gépet abba a süketítő, bénító, irtózatos zuhanórepülésbe, amely Yossariant, a fejénél fogva, reménytelenül a plafonhoz szegezte, s amelyből az utolsó pillanatban Hupple mentette ki őket azzal, hogy visszarántotta Dobbs kezéből a botkormányt, egyenesbe hozta a gépet, aztán csaknem olyan hirtelen, megint ott voltak a légelhárító ütegek kakofonikus tüzének kellős közepén, amelyből csak egy pillanattal előbb menekültek ki szerencsésen. „Istenem! Istenem, Istenem!”, imádkozott Yossarian hangtalanul, ahogy fejénél fogva fityegett a repülőgép orrának mennyezetén, és képtelen volt megmozdulni.

A bombázótisztnek, a bombázótisztnek! – felelte Dobbs sírva, amikor Yossarian hangját meghallotta. – Nem felel, nem felel. Segítsetek a bombázótisztnek, segítsetek a bombázótisztnek!

Én vagyok a bombázótiszt! – üvöltött neki vissza Yossarian. – Én vagyok a bombázótiszt, minden rendben, minden rendben.

Akkor segítsetek neki, segítsetek neki!könyörgött Dobbs. – Segítsetek neki, segítsetek neki!

És Hóden haldokolva feküdt a farokban.

1 komment

Marxizmus

2010.04.14. 23:02 Kara kán

Innen (2008. okt. 22.)

 Ugyan a reggeli kávé előtt vagyok még, de nem tudom megállni, hogy el ne filozofálgassak még ezen a marxizmuson. Persze megint csak mogyoróhéjban.
Nem dőreség ezzel foglalkozni, ugyanis bármiféle tudományos fejlődés társadalmi környezetben valósul meg, tehát sokat számít az ideológia.

A marxizmus azt vallotta, hogy az ősközösség felbomlásával megjelentek a társadalmi osztályok, és ezzel együtt a kizsákmányolás (a termelőeszközök egy maroknyi uralkodó csoport kezébe kerültek), amely kiváltotta az osztályharcot. A termelőeszközök fejlődtek, a társadalmi rendszer változott a rabszolgatartó társadalomtól a feudalizmuson át a kapitalizmusig, de a kizsákmányolás, és ezzel együtt az osztályharc maradt.

Marxék szerint - lényegében a nagy francia forradalom tanulságait levonva - a kizsákmányoltak társadalmi öntudatának fejlődésével az osztályharc minőségileg új szakaszba kerül, és eljön a forradalom, amely felforgatja a társadalmi rendszert és újra elosztja a termelőeszközöket, ezáltal megszünteti a kizsákmányolást.

A marxi ideológia alapján álló kommunista mozgalom a francia forradalmárokat másolta abban is, hogy a jakobinus szervezkedés mintájára létrehozta az élcsapat szereppel bíró pártot (arra hivatkozva, hogy a többség öntudata még nem elég fejlett), és átvette a jakobinusoktól a terror módszereit is, épp csak proletárdiktatúra névvel illette. Ezzel aztán meg is ásta saját sírját, pont úgy, mint a jakobinusok.

A történet a kommunizmus esetében megismétlődött, bár nem pár év alatt jött el az igazság pillanata, hanem 80-40 év alatt. A komcsik bukásával, amely persze nem járt az álkomcsik és fiaik, leányaik privilégiumainak elvesztésével, a fonalat a kapitalizmustól kellett felvenni, és tovább gombolyítani, és az időközben továbbra is eldöcögő nyugati kapitalizmus, és az általa megvalósított magasabb életszínvonal azt a téves benyomást alakította ki, hogy a kapitalizmussal nincs semmi baj, pedig rengeteg baj van vele. A kapitalizmus ugyanis rendelkezik mindazzal a rákfenével, amelyet Marxék diagnosztizáltak, sőt ma már többel is. Az, hogy kizsákmányolja az elnyomott társadalmi osztályokat tény, mint ahogy tény a természet, a Föld esztelen kizsákmányolása is. A proletárokat jól felszerelt és szervezett erőszakszervezetekkel és médiahazugságokkal féken lehet tartani, a Föld bolygó már keményebb dió, kapja is tőle a kapitalizmus a pofánveréseket és seggberúgásokat rendesen. Szóval, itt is közeledik az igazság pillanata, de erről majd a következő részben fogunk diskurálni.

-----

És akkor egy másik téma, mert amúgy végleg elveszítettem minden reményem, hogy itt, pár üdítő kivételtől eltekintve, logikus gondolkodásra képes embertársakra lelek.

Egy másik, LAKHATÓ bolygóra való átköltözésnek is rengeteg korlátja van. Ott, 99,99%-ban a miénkétől teljes mértékben eltérő bioszféra alakult ki, tehát, ha képesek is vagyunk eljutni oda, akkor min. gyilkos vírusok és baktériumok kívánnak majd nekünk istenhozottat.
Persze, szkafanderben lehet élni, vagy dobozban.

A Föld, egyelőre, még pár millió évig, számunkra a végzet bolygója: itt élned, halnod kell. Itt kellene rendet tenni, minden téren, elsősorban társadalmilag, a szociális parazitizmus felszámolásával.

3 komment

Mesterséges intelligencia és a véletlen

2010.04.14. 22:55 Kara kán

2008. október 22-én írtam:

...

Marxot csak azért hoztam szóba, mert a Hegeltől kölcsönvett és a társadalom fejlődésére alkalmazott dialektikája (csak apró dióhéjban: fejlődés az egyszerűtől a bonyolultig; az ellentétek, mint a fejlődés motorja - melyeket aztán a kommunista pártok eltorzítottak, sajnos) segít távlatokban szemlélni az általad említett primitív közösségeket is, és nem esünk az utópiák iránti vágyakozás hibájába.

Az egyik idézetben írod: „valójában az ember egy véletlen során keletkezett, ami még csodálatosabb, mintha szándékkal lett volna megteremtve”. Ez azért eléggé meglepő, és őszintén szólva fordítói szorgalomra gyanakszom, ti. a véletlen fogalma nem hiszem, hogy ilyen tiszta, kifinomult formában jelen lenne ezeknél a népeknél. Igazából, nyelvújítás előtti szavunkat kellene használni, de ki emlékszik már rá?
Amúgy, ha valamikor eszedbe jut más népek középkori szerzőit magyarra fordítani, előtte feltétlen tanulmányozd a korabeli magyar írásbeliséget - feltéve, hogy van ilyen - ha valamelyest visszaadd az eredeti szöveg ízét és gondolkodásmódját.

Na, elég a sok okoskodásból, írjak valamit a topik tárgyáról is.

A mesterséges intelligenciából az emberi társalgás megvalósítása első látásra nem tűnik annyira nehéznek, de ez csak látszólagos, ugyanis semmit nem tudunk az emberi értelemről, csak töredékeket látunk.

Az első lépés az enciklopedikus és fordító-tolmács szolgáltatások megvalósítása lenne, mert ezek adatbázisfejlesztéssel elérhetők. Olyanra gondolok, hogy felmerül bennem egy kérdés, például érdekel egy téma, és erről interaktívan el tudok beszélgetni egy robottal, amely segíthet a nyelvtanulásban, lefordít nekem egy szöveget, tolmácsol stb. Ezek mind mechanikus feladatok. Ezek a robotok bizonyára unalmasak lennének, még akkor is, ha beléjük építenénk a viccmondás képességét. Mert meg lehet hallgatni egy kabarét CD-ről - és ez lényegében az lenne - de mennyire más az előre ki nem számítható élő emberekkel folytatott vidám terefere.

Bevallom neked, én nem nagyon szoktam hallgatni zeneszámokat CD-ről, vagy DVD-filmeket sem nagyon szoktam nézni. Úgy érzem ezek régi, holt termékek, sokkal inkább meghallgatok egy élő rádióműsort. Vagy: sokkal szívesebben megnézek egy 4 éve forgatott filmet a tévében, mint egy 2 éves filmet DVD-ről. Vajon miért?
Azért, mert a tévében bemutatott filmet felkonferálja a bemondó, közben van reklám (ki lehet menni a WC-re), és ha valamilyen váratlan esemény történik, akkor meglehet szakítani a műsort. A DVD-nél nagy a kísértés, hogy előre tekerd a filmet, élő TV-s műsornál ezt nem lehet megtenni.
Oda akarok kilyukadni, hogy bár mind vágyunk a biztonságra, a kiszámíthatóra, úgy néz ki, hogy biológiánk jó működéséhez hozzátartozik az is, hogy szükségünk van az izgalmakra, a váratlan helyzetekre, a véletlenre.
Az ember - életében legalább egyszer, de inkább többször - kockáztat. Nem véletlen, hogy nem lehetett betiltani a szerencsejátékokat. Ez pedig ellentmond a józan paraszti észnek is, mert a szerencsejáték során nagyobb a valószínűsége annak, hogy veszítesz, mint annak, hogy nyersz. Hogy is van ez?

Gondolkodtam régen, hogy milyen módon tudnám életízűvé, nem unalmassá tenni az én robotom. Arra jutottam, mert jobb ötletem nem volt, hogy adott helyzetekben véletlenre bíznám a robot döntéseit, és így nem lehetne előre tudni a reakcióit. Egy ilyen robottól azonban félni is lehetne, tehát a véletlenszerű választás csak adott határokon belül lenne megengedve, akár egy emberi párkapcsolatban. Mert ugye a saját párját, vagy szoros hozzátartozóját - már, ha egészséges emberről van szó - senki sem sodorja veszélybe a véletlen révén. 

Le akartam írni egy érdekes személyes vonatkozást, de végülis töröltem, mert nem szívesen teszem ezt, mert nem szeretem kiadni magam...
(1 perc gondolkodás után)
Na, mégis, mert valahol már leírtam ezt.
Voltak olyan pillanataim, amikor nem tudtam dönteni apró dolgokban. Nem olyan rég jöttem rá a megoldásra: vettem 2 dobókockát. Ott vannak a zsebemben, de érdekes módon nem használom őket, mert nem is vagyok határozatlan. Persze, amúgy is csak apróságokban hagynám őket dönteni: például, mit igyak holnap reggelre, tejeskávét vagy teát? 

Szóval, sok minden beprogramozható egy robotba, még a véletlenszerűség is, ám az érzelmekkel ez sokkal nehezebb, bár, ha mélyen belegondolunk ebbe is, a mi érzelmeink alapjait is valamikor néhány ember, általában szülők, testvérek huzalozták belénk, és azokra építkezünk, akár úgy is, hogy teljesen átalakítjuk őket. Egy robotba is bele lehet szerintem ültetni, pontosabban át lehet neki adni az érzelmekre való képességet, persze kérdés, hogy milyen szinten, hisz az emberek között is - a szentimentalistától a rideg gyilkosig - hatalmas különbségek vannak.

...

2005. szept. 25:

Egyébként, amíg nincs igazi MI, addig emberes küldetésekre szükség van. Sok minden eldől az elkövetkező 20 évben.

Mellékesen szólva: 3 viszonylag nagyobb műtétem volt eddig (a tyúkszem kivételét nem számítom ide).
Ebből egyszer voltam altatva, kétszer ébren végezték el a beavatkozást.
Az egyiknél szószerint féltem, hogy az a hülye sebész elbaltáz vmit.
Azóta nagyon várom a robotsebész megjelenését, amely tutti munkát végez, nem kell félni, hogy benned felejti az ollót. Én vhogy a gépekben jobban kezdtem bízni, mint az emberekben.

Szólj hozzá!

A Jobbik sikerének titka

2010.04.14. 20:13 Kara kán

 Aszem ez lesz eddig a legrövidebb posztom. Hajrá, spórolás!

Ha

  • nagyon érdekel a téma,
  • irtó okosnak képzeled magad, és
  • neked fontosabb blogokat olvasni, mint szórakozni, pihenni,

olvasd el ezt a blogbejegyzést. Aszem valamilyen brit tudós írta.

 Tipikus okoskodó cikk. Az ehhez hasonló elemzésekért közpénzekből milliárdokat fizetünk ki tanácsadásszakértés címszó alatt.

Én pár sorban megvilágítom neked a probléma lényegét.

Csak a józan paraszti eszemet használom.

Történt egyszer, hogy egy szintén túlokos pszichológus eldöntötte, hogy felméri az egyéniségem. Még ilyent!

Kismillió tesztet szenvedtünk végig több, mint 2 órán át: Szondy, Rorschar, kutyafüle..

Az egyik elég sokáig, úgy 30 percig tartott.

Gondoltam, megkérdezem, ezzel mit akart felderíteni. Aszongya, azt, hogy a szexben, meg úgy általában domináns vagyok-e vagy passzív. Még ilyent!

Na, mondom neki, elmész te a picsába, ezért szenvedtem én fél órát? Miért nem kérdezted meg? Én megmondtam volna néked rögvest!

:-D

Szólj hozzá!

Címkék: pályázatok siker jobbik közbeszerzés tanácsadók politológusok brit tudósok szakértők

süti beállítások módosítása