Nem tudok nem gondolni arra, hogy valahol egy messzi, messzi bolygón ül egy hozzám hasonló lény (értelmes lény:-) egy számítógépszerűség előtt, és ő is földjénkívüli civilizációkon elmélkedik. Már sokadjára... Mert vita van ott is, hogy mi létezünk-e vagy sem, és folytatnak kutatásokat, de sehol semmi, az égből csak értelmetlen zajt fognak fel az antennák és teleszkópok.
Be vagyunk zárva - érezheti az ember-, és nem tudom, hogy a bűvös, átléphetetlen kört magunk rajzoljuk-e saját magunk köré, vagy az Isten, a természet törvényei rendelték így...
Salvatore Quasimodo
Ed è subito sera
And Straightway the Night is Falling
Ognuno sta solo sul cuor della terra
trafitto da un ragio di sole:
ed è subito sera.
Each of us stands lonely on the hearth of earth
being just transfixed by a sun-ray:
and straightway the night is falling.
Mindenki egyedül áll a föld szívén,
átdöfi a napnak egy sugára:
és máris itt az este.
(Nem szeretem Salvatore Quasimodot, az embert, mert egy rohadt kommunista volt. A költő mégis szépet és igazat írt. Ráadásul, röviden, sok felesleges, süket duma nélkül.)
Most egy rövid ideig telepátiával is próbálkoztam, mert a gondolat gyorsabb, mint bármi a világon, szempillantás alatt körülszáguldja, ha kell, a teljes világegyetemet, sőt a multiverzumokat is.
Nem hallok, nem fogok semmit. Síri csend.
„Csend, süket és rengeteg,//Csend, mély, mint a gyökerek...” - írta valamelyik költőnk, és én nem emlékszem a szerző nevére, sőt, a mindentudó Google sem ismeri.
Miért nem hallok semmit?
Vajon ez annak jele, hogy egészséges, téves képzetektől, hallucinációktól mentes ember vagyok, még csak médiumként sem akarok tetszelegni mások előtt (mint annyi csaló!), vagy nem vagyok kiválasztott; Isten, a világ dolgainak elrendezője nem tart engem érdemesnek titkok átadására, távoli galaxisok titkainak egyszerű, gyors és könnyű kifürkészésére? Nem vagyok prófétának való?
A mindent látó szem nincs nálam, ez teljesen nyilvánvaló, és abban sem vagyok biztos, hogy viselni tudnám azt a terhet, amely vele járna. Így is, sokszor az a benyomásom, hogy túl sokat tudok, látok, hallok, ami nyomaszt, fáraszt és elveszi az energiáim.
Abban sem vagyok száz százalékban meggyőződve, hogy életem elsőrendű célja a világegyetem véges korlátlanságának megismerése. Próbáltam megismerni saját bensőm korlátos végtelenségét, és az sem sikerült, és már beletörődtem, hogy nem is fog soha sikerülni; akkor miért is sikerülne a külvilág megismerése...
Tudom, mi tejben a légy,
tudom, ruha teszi az embert,
tudom, az új tavasz mi szép,
tudom, mely gyümölcs, merre termett,
tudom mely fán mily gyanta serked,
tudom, hogy minden egy dolog,
tudom a munkát, lusta kedvet,
csak azt nem tudom, ki vagyok.
Immanuel Kant írja egyik művében: „Két dolog tölti be a lelket örökkön új és növekvő áhítattal és csodálattal, minél gyakrabban és kitartóbban az elme feléjük irányul: felettem a csillagos ég és bennem az erkölcsi törvény.”
Kell-e ennél több? Igen, a szeretet, és azzal meg is van a szentháromság.
A többi meg jönni fog magától.
